Vitéz lélek

Arany János Program eseményei

Vitéz lélek

A Vitéz Lélek című előadást néztük meg a Budapesti Nemzeti Színházban április 22.-én.
Innen a kollégiumból indultunk el 16:30 perckor. Az előadás 19:00 kor kezdődött, és három felvonásban tekintettük meg.
Az első felvonásban Balla Mihály életét mutatták be és a szamaras históriájáról volt benne szó. Sokan elítélték Balla Mihályt, mert szamara volt, a gyerekek is kicsúfolták. Mariska néni még azt is közölte vele inkább felesége legyen, ne szamara.

 

A második felvonásban történt meg, hogy egy úr felkereste, hogy a halott lányát fogadja be a szívébe és cserébe házat épít neki. Balla Mihály elfogadta az ajánlatot és elkezdték építeni a házat.

A harmadik felvonás arról szólt, hogy a mesternek a lánya és Balla Mihály szerelmesek lettek egymásba, de közéjük ált Mihály fogadalma, a lány a szívében és a leány apja.

Elkészült Balla Mihály háza.

A mester elmondta a titkát Ballának, hogy a lánya nem is a lánya és hogy ő cserélte ki a halott lányát egy másik kislányra, meg azt is, hogy időközben beleszeretett nevelt lányába.

Egy zöld sapka rádöbbentette az embereket arra, hogy a lány, akit Balla a szívébe fogadott és a mester lánya egy és ugyanaz a személy.

Megszentelték hát az új házat és véget ért a történet.

Joomla School Templates by Joomlashack