Nosztalgiatábor

Arany János Program eseményei

Nosztalgiatábor

Mezőberényben jártunk szeptember 5-7. között a XI. Nosztalgiatáborban. Az eseményen az AJTP iskolák közül 7 vett részt. Ismét találkozhattak a régi, zánkai ismerősök. A kollégiumban voltunk elszállásolva. A szobák elfoglalása után kitöltöttük az ismerkedési kérdőívet, amelyen sok érdekes kérdés volt, diákokra, tanárokra, intézményekre vonatkozóan. Egy helyi történelemtanárral városnéző túrára indultunk. Hosszú volt, de még is érdekes.

Vacsora után éjszakai városi túra következett, ahol a diákoknak kellett kitalálni a különböző állomásokat, azok alapján, amit a délutáni városnézésen hallottak. Szombat reggel a romániai Nagyszalontára mentünk, Arany János szülővárosába. Megnéztük a város nevezetességeit, koszorúztunk. A Csonka torony és Arany János emlékháza mellett jutott idő a város szobraira és templomaira is.

 

Délután sportprogramok következtek, fociban sajnos nem sikerült eredményt elérnünk, de a röplabda mérkőzéseket folyamatosan nyerve első helyezett lett a balassagyarmati csapat (Franyó Georgina, Galanics Bence, Gáspár Anna, Plangár Dorottya, Tóth Vivien). 

Majd a készített bemutatók következtek. Minden csapat levetítette az "Arany nálunk" című összeállítását. A miénket Bálint Bianka és Berki Brigitta készítette.

A diákok számára disco következett. Utolsó nap délelőttjén kezdetét vette a "Mit láttál, mit hallottál?" című vetélkedő, amelyben számos érdekes feladat volt a diákok számára: ballada előadása, menyasszony öltöztetés, óda írás az AJTP programhoz, kérdőívek, ügyességi feladatok.

Az eredményhirdetés után hazafelé vettük utunkat. Mindenki jól érezte magát, annak ellenére, hogy a programok sűrűsége miatt fáradtak voltunk.

Joomla School Templates by Joomlashack