Bonyhádi beszámoló

Arany János Program eseményei

Bonyhádi beszámoló

Az idei tavaszi szünet utáni hétvégén megkezdődött az igazi hajrá a 9/AJTP foci- illetve röplabda csapatának, hiszen április 21-22-23 napokat osztályunk egy töredéke Bonyhádon töltötte. Kis csapatunk számos megmérettetésen vett részt, melyekkel szemben kiválóan állták a sarat.


Kalandos utunk után, a megnyitó lekésésével kezdődött a program, majd egy ismerkedős esttel zárult a péntek este. Szombaton megkezdődtek a versenyek, melyekre most vidáman gondolunk vissza, mennyi izgalmat tartogatott magában egy-egy megmérettetés.

 



A lányokból álló röplabda-csapat már kora reggel megkezdte a gyakorlást, még jóval a versenyek előtt. A három mérkőzés közül amelyet aznap játszottak Sárospatak ellen győzelmet arattak, viszont a Nyíregyháza elleni versenyt egy pont híján elveszették, Eger pedig túl erősnek bizonyult kis csapatunkhoz képest. A lányok ettől függetlenül jókedvűen távoztak a pályáról, és kezdtek bele a szurkolásba a fiúk meccsén.


A focicsapat Budapest , Debrecen és Mezőberény ellen állt ki, több- kevesebb sikerrel. Azonban röplabdában igazán „odatették” magukat, így Sárospatak , Kisvárad és Kaposvár ellen maximális győzelmet arattak, így elhozták az aranyat.


Azonban az aznap esti eredményhirdetésen egy adminisztrációs probléma következtében a fiúk a második helyre kerültek, amelyet a legtöbben próbáltak helyrehozni, kevés sikerrel. Mi attól függetlenül büszkék voltunk/vagyunk „fiainkra” , hogy ilyen szép eredményt értek el, legyen az akár az IGAZI 1., vagy a rosszul megítélt 2.hely. A szombat este egy bulival zárult, melyen a legtöbb ott lévő diák megfordult, mi azonban egy csapatba verődve beszélgettük, nevettünk és szórakoztuk végig  az előttünk álló estét.

Vasárnap reggel egy kiránduláson vettünk részt, melyen megtanultuk, milyen fontos hagyományainkat ápolni, és továbbadni azokat az előttünk álló nemzedékeknek.



A hazaút szintén élményekkel gazdag volt, úgyszintén, mint kezdetben az odaút, melyen még az előttünk álló versenyek eredményét latolgattuk, az izgatottság amely bennünk volt a hétvégével kapcsolatban hazafelé teljesen átadta a helyét egy sokkal hatalmasabb érzésnek. Örömnek és az összetartozásnak. Mi nem egy osztályként képviseltük iskolánkat, ahogyan sokan mások ezen a versenyen. Mi egy családként voltunk jelen, és ez számomra többet ért minden aranynál és ezüstnél. Büszkén és vidáman tekintek vissza a mögöttünk álló hétre, hisz nem mindenkinek adatik meg az ilyesmi.

Huszkó Anna
9/AJTP

Joomla School Templates by Joomlashack