Kokavai síhét

Arany János Program eseményei

Kokavai síhét

A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Program keretein belül a 9/AJTP-s osztály 2018.02.05-én reggel 9-kor kezdte meg útját Kokava Línia felé, ahol kezdetét vette az egy hetes sítábor. 11 óra környékén érkeztünk meg a szállásunkra, ahol volt egy kisebb eligazítás, pakolás aztán kimentünk a pályára. Mindenki felvette a saját maga felszerelését és kezdetét vette a tanulás. A tanár úr bemutatta, hogy mégis mi az a síelés és mikor már mindenki elsajátította a technikát, próbacsúszásokat csináltunk, hogy belerázódjunk.

 

Kedden már egész nap kint voltunk. Reggel 10 óra tájt kimentünk és kezdésnek mindenki a legkisebb pályán gyakorolt egészen ebédig. Itt megtanultunk elesni, felkelni, csúszni és a felvonó lift könnyed használatát. Ebéd után, akik szeretett volna és tanár úr is úgy gondolta, hogy alkalmas arra, felmehetett az egyel nagyobb pályára és egészen vacsoráig síelhetett. Vacsora után az ebédlő alatt lévő bárban kisebb összejövetel volt a többi síelő vendég társaságában, mindenki vásárolt, evett, teázhatott és így igazán jó hangulat alakulhatott ki. A szerdai nap volt talán a legfárasztóbb, mindenki azon a pályán volt ahol előző nap gyakorolt és egy kis emlékeztető gyakorlás után magának csúszkálhatott. Az utolsó előtti napon még gyakoroltunk egy kicsit és átvettük az irányváltásokat is, majd kedvünk szerint síeltünk a középső pályán. Péntek volt a legjobb és egyben legrövidebb nap. Reggeli után egyből mentünk a pályára és átvettük a vízszintes csúszást is, majd amikor ez már tökéletesen ment, mindenki önállóan síelt mind a három pályán. Fél egyig voltunk kint aztán siettünk vissza, mert még be kellett pakolni a buszba, és végül kettőkor indultunk el vissza Balassagyarmatra. Összességében egy életre szóló élménnyel gazdagodtunk ebben az egy hétben. Az osztály nagy része megtanult síelni. De aki nem, az is jókedvűen, feltöltődve tért vissza az itthoni hétköznapokba.

Batta Boglárka és Petrovszki Petra
9/AJTP

                 

Joomla School Templates by Joomlashack