Pécsi Művészeti Fesztivál

Arany János Program eseményei

Pécsi Művészeti Fesztivál

A 2018-as tanévben az osztályunk Pécsre utazott egy hétvége keretén belül a XVII. Művészeti Fesztiválra. A felkészülést hónapokkal a fesztivál előtt megkezdtük, hogy minél jobban teljesítsenek csapataink. Többféle kategóriában jelentkeztünk, többek között a színjátszás, ének, tánc, vers és prózamondás volt a választott „kihívás”. A felkészítő tanáraink próbáltak a legtöbbet segíteni azért, hogy az előadásaink tökéletesek legyenek.



A megrendezett versenyek között, próbáltunk minél több előadást megtekinteni, és szurkolni az osztálytársainknak. Mikor véget értek az aznapi megmérettetések az osztály elindult vissza ebédelni, és készülni a következő napra. A fesztivál utolsó napján volt egy záró buli és egyben eredményhirdetés is, amin megtudtuk az elért helyezéseinket. Kijelenthetjük, hogy sikeresen zártuk a fesztivált. Három oklevéllel a kezünkben térhettünk haza. Két különdíjassal és egy harmadik helyezéssel. A felkészítő tanáraink és az iskolánk is nagyon büszke volt az elért eredményeinkre és a teljesítményünkre is.


Varga Vivien
9.c

Joomla School Templates by Joomlashack