Erdei iskola Bernecebarátiban

Arany János Program eseményei

Erdei iskola Bernecebarátiban

Május 6-án pontban reggel 9:00 kor indultunk el Balassagyarmatról Bernecebarátiba, és oda is értünk kb. 45 perc alatt. Érkezéskor eligazítást tartottak a nevelők és a túravezetők, majd elfoglaltuk szállásunkat a Domszky Erdei Iskola épületében. Körülbelül 15 percünk volt, hogy lepakoljunk és felkészüljünk a kemencei túrára.


A kemencei erdei iskolában egy prezentációt láthattunk az erdészet tevékenységéről. Az előadásban láttuk, hogy hol vannak Nógrádban erdészetek, kik az erdészek, mi a vadászok valódi munkája, és láthattuk pár fafajta jellegzetes ismertetőjegyét. Utána visszatértünk gyalog a szállásunkra, ahol pihenőidőt kaptunk, majd egy hivatásos erdész beszélt nekünk a munkájáról, munkaeszközeiről. Este vacsora után filmet néztünk, jól szórakoztunk.


Május 7-én mindenki energiával telve ébredt, és nekiláttunk a reggelinek, közben tájékoztatást kaptunk a nap programjairól. A reggeli után Nagybörzsöny felé vettük az irányt, de ezúttal busszal mentünk. Börzsönyben megnézhettünk egy régi, középkori kistemplomot, majd a csapat kettévált.
Az osztály egyik fele gyalog ment haza Bernecebarátiba a hegyeken, erdőkön keresztül, így 20-25 km-t kellett megtennie, a másik fele busszal ment vissza, de ott ők is elfoglalták magukat. Én a gyaloglás választottam és nekem nagyon tetszett. Az út során mentünk hegynek fel, völgybe le, át a Csóványoson és megtapasztalhattuk a túra változékony időjárását, ugyanis ha fedett erdőségben voltunk, akkor sütött a nap, viszont a hegy tetején elkapott folyton az eső. Sokan még a sárba is besüllyedtek, de ezen is jól elszórakoztunk. A késői visszatérés után jópáran kipróbálhatták a kosárfonás élményeit. A fonogatás után este vacsora után tábortüzet raktunk, ahol egy-két dal is felcsendült Oláh Feri gitárkíséretében.


A harmadik nap reggelén bőrműves foglalkozás volt, utána faluséta. Jártunk a település tájházában, a templomban kísérőnk megmutatta az orgona működését, megnéztük a tanösvényt. Útközben még egy kiskecskét is kimentettünk a domboldalról.
A busz körülbelül 13:00 - kor indult velünk vissza Balassagyarmatra.
 A tábor nagyon kellemes és izgalmas volt, bár szerintem 3 nap kevés volt.


     (Berényi Arnold)

Joomla School Templates by Joomlashack