Litavszki Fanni

Litavszki Fanni

Litavszki Fanni az osztály mosolya. Nincs olyan helyzet, ami letörné lelkesedését, legyen szó tanulásról, sportról, közösségi tevékenységekről. Bármikor és bármiben azonnal hajlandó bárkinek a segítségére sietni. Mindenki bátran fordulhat hozzá, akár apró, akár nagyobb gondja akad. Bármibe fog, csakis maximalitással hajlandó elvégezni a feladatot. Soha nem hagy magának üresjáratot, szinte rá kell erőszakolni egy kis pihenést. Igazán szívvel-lélekkel él és csak kívánni tudom, hogy egész életében ez a sugárzó erő kísérje.

Hering Arnold
csoportvezető nevelőtanár


A mozgás fontos szerepet játszik az életedben, mikor kezdtél el komolyan foglalkozni a sporttal?
Már óvodás koromban karatéztam, majd a Dózsa György Általános Iskolában négy éven át kézilabdáztam, két éven keresztül teniszeztem. 2 éve aikido edzésekre járok. Nevelőapukám miatt mentem el megnézni egy edzést. Már akkor nagyon tetszett, csak kicsit tartottam attól, hogy milyen lesz, mert rajtam kívül csak fiúk, férfiak jártak. Aztán beilleszkedtem a közösségbe és most már edzőtáborba is elég sokszor járunk. Novemberben vizsgázni is fogok a helyi vizsgán. A csapat összetart, közös programokat az edzésen kívül is szervezünk. Ezért is olyan jó oda járni. Mindenkinek ajánlom, hogy jöjjön el és nézze meg. Nem fogja megbánni. Már csak a hangulat miatt megéri.


Mik a pozitív tulajdonságaid?
Szerintem eléggé jószívű vagyok, segítőkész, ha valaki hozzám fordul, mindig megpróbálok segíteni. Kitartó vagyok, amit eltervezek, véghez is viszem. Magabiztos vagyok, bár van pár dolog amiben nem annyira. Próbálok mindenkinek megfelelni, nem szeretek rosszban lenni senkivel. Mindig kiállok az igazam mellett.

Miben szeretnél fejlődni?
Elsősorban a nyár folyamán az aikidóba szeretnék több energiát fektetni. Ezen felül az angol szóbeli alapfokú nyelvvizsgára is sokat kell még tanulnom, így a biztos siker érdekében különórákra járok. Továbbá ha riporter szeretnék lenni, meg kell tanulnom lassan és érthetően beszélni, ugyanis mikor valamit nagyon el akarok mondani, előfordul, hogy nagyon gyorsan, néha érthetetlenül beszélek.

Mi a kedvenc tantárgyad?
Az irodalmat nagyon szeretem. Általános iskolában nagyon jó tanárom volt, Andi néni, aki a verstanulástól az egészen unalmas életrajzokig mindent megszerettetett velem, és mondhatom, hogy az egész volt osztályommal. Mindig olyan játékokat játszottunk, melyekkel fejlődtünk és tanultunk is. Mivel riporter szeretnék lenni, fontos számomra az irodalom és a nyelvtan is.

Mire költenéd a LOTTÓ ötöst?
Ez egy elég nehéz kérdés. Olyan sok pénzt biztos nem tudnék elkölteni. Elsősorban elvinném anyukámékat nyaralni Olaszországba, de minimum egy hónapra, vagy vennék nekik ott egy nyaralót, ugyanis anyukámnak az a kedvenc országa,és ott is Jesolo a kedvenc városa.  Ezen felül a barátaimmal is elmennék valahova jó messzi tengerpartra nyaralni. Vennék magamnak egy nagy házat, ahol lenne egy konditerem tesómnak, magamnak óriási medence és nevelőapukámnak nagy kert, mert nagyon szeret kertészkedni. Anyunak csináltatnék nagy konyhát és vennék neki sok ruhát, ékszert, meg mindent, amire vágyik, ugyanis nagyon sokat köszönhetünk neki én és a testvérem, Ádám is, mert ő mindig csak a legjobbat akarja nekünk. Tesómnak Ferrarit is vennék.

Hogy képzeled el a tökéletes nyaralást?
A legfontosabb a víz és a napsütés. Csak akkor tudom magam igazán kipihenni, ha ez mind megvan. Sosem vágytam hegyekre vagy sivatagokra. Mindig csak a tengerek vagy a Balaton vonzott. Ha a Balatonra mennék, oda a barátaimmal, ott jól szórakoznánk, buliznánk. Tengerpartra inkább a családommal mennék, hol csak pihennénk és semmi mást nem csinálnánk.

Van valami, aminek nem tudsz ellenállni?
A csokinak és a gumicukornak. A csoki jöhet, ha rossz kedvem van, ha örülök, bármikor. Igaz, csak a jó fajta csokikat szeretem. Kedvencem a Milka Noisette.

Melyik a kedvenc évszakod?
A kedvenc évszakom természetesen a nyár. Akkor jó meleg van és nincs iskola. Ez az évszak főleg a diákok számára csak a pihenésről szól. Ilyenkor lehet sokat napozni, lazítani, barátokkal lenni, nyaralni és buliba járni.

Hogyan látod magad 4 év múlva?
Reményeim szerint 4 év múlva már egy kommunikációs főiskola vagy egyetem elsőéves hallgatója leszek. Már lesz középszintű nyelvvizsgám is. Ha ez azonban valami oknál fogva mégsem jönne össze, akkor Jászberénybe szeretnék jelentkezni a Tanítóképzőbe, csecsemőgondozó szakra, ahol kimehetek cserediáknak fél évre, és külföldön annyira megtanulnám az angolt, hogy felsőfokú nyelvvizsgát is szerezhessek. Aztán újból megpróbálnám a kommunikációs szakot. Ezen felül OKJ-s képzésen elvégezném a műkörmös tanfolyamot.

Milyen jó tanácsot adnál a társaidnak?
Tartsanak ki a céljaik, terveik mellett, ne adják fel. Ha valamit nagyon szeretnének és harcolnak érte, el is érhetik. Bízzanak önmagukban.


 Ménesi Mónika
                               

Joomla School Templates by Joomlashack