Interjú Riskó Bencével

Interjú Riskó Bencével

Riskó Bence a Balassi Bálint Gimnázium végzős diákja, kollégiumunk diákönkormányzatának elnöke volt a tisztújításig. Rádióműsorok szervezője, a filmklub vezetőségének tagja. A 13. d egyszerre népszerű, irigyelt és kritizált figurája. Sokoldalúságát szerepléseivel bizonyítja, de háttérbe is tud húzódni, ám véleményére akkor is figyelnek. Megkerülhetetlen személyiség, akit talán a legtöbben ismernek közösségünkben.


Miben tartod magad tehetségesnek?

Többnyire abban tartom magam tehetségesnek, amiben a hozzám közel álló emberek tartanak, pl.: a családom, vagy a barátok. Viszont úgy gondolom, ha feltétlenül meg kell neveznem valamit, talán azt említeném meg, hogy van némi szakmai gyakorlatom az irodalom és a színjátszás terén, amit már évek óta gyakorlok.

Mióta írsz verseket?

Verseket kb. négy éve írok, pontosabban az első négy éve keletkezett. Manapság kissé változó a helyzet. Vannak sűrűbb periódusok, amikor gyakorta születnek művek. Úgy két évvel ezelőtt indult maga a karrierépítés, de nem mondom azt, hogy a mai napig töretlenül kitölti a napjaimat, hisz vannak néha 2-3 hetes kihagyások, de aztán hirtelen rámjön és napi négy is leugrik a gyártósorról. Tehát furcsa szakadékok és emelkedők összessége az egész, a négy évvel ezelőtti kezdettől egészen máig.

Milyen témájú verseket írsz általában?

Általában aktuális érzelmekből indul ki a versírás maga, utána mindig más lesz belőle, ahogy a költő kollégák is emlegetik. Téma a költők között, hogy amilyen érzelem és gondolatvilágban benne vagyunk abban a szent pillanatban, azt nem lehet leírni. Mindig vagy valami visszatekintésszerű, vagy valami jövőbe mutató tanulság kerekedik belőle. Emellett természetesen sok egyéb téma is megtalálható, a természettől kezdve az érzelmekig nagyon-nagyon sok minden. Szoktam bohókás vereseket is írni, szeretném egy kicsit feléleszteni a humort is az irodalomban. Nagy példaképeim Karinthy és Kosztolányi, mert ők rendszeresen ugratták egymást műveikkel és a közéletben is.

Mi ad motivációt?

Az, ha egy teljesen kötetlen környezetben vagyok, a gondolataimban. Egy kis nyugalom, néha egy furcsa esemény, vagy csak egy teljesen hétköznapi történés. Aztán csak egy kis kreativitás, meg egy kis csuklóforgatás és kész is a „teremtmény”. A művészetek efféle megelevenedése pedig remek módja az otthoni, vagy épp iskolai stressz levezetésének.

Ki segített kibontakozni?

Kibontakozni - igazság szerint -, csak az a néhány ember és a család segített, akik először elolvasták a műveimet, és azt mondták, hogy ne hagyjam abba. Ők voltak, akik kísértek az utamon. Szerencsére mára már több csoport van, akik körében nő a művészetem iránti kereslet.

Ki a példaképed?

A legtöbb ember azt szokta mondani, hogy az édesapja vagy a bátyja, az én példaképem viszont az édesanyám és a nagymamám, a két legerősebb nő a világon.

Milyen lényeges események alakították a személyiséged?

Röviden: a múltam. Rengeteg sok dolog történt velem, különféle szörnyű dolgok, meg különféle jó dolgok is, nyilván az előbbiekből több. Sok mindent meg kellett tanulnom már nagyon korán - a családi helyzetemből, vagy a barátok hiányából kifolyólag. Végül csak eljutottam idáig, ami nem egy stabil állapot, de valamilyen állapot; és jelenleg megfontolatlanul, és persze szemtelenül jókedvűen haladok, lépésenként előre.

Miben szeretnél fejlődni?

Néha jobb lenne csak csöndben maradni. Legalább is alvás közben bizonyosan, ugyanis akkor is kifejezetten sokat beszélek… Igazság szerint a versírás korai csendjéből szeretnék kinőni, mondjuk bekerülni a nagyok közé, talán Jókai és Kosztolányi mellé. Azért ez még nagyon-nagyon távoli egyelőre.

Mikre tanítottak meg a kollégiumi és a gimnáziumi évek?

A túlélésre elsődlegesen. Amióta kollégista vagyok, azóta megélek a világ tetején, a világ alján, a jég hátán, meg a lávatengeren szörfözve; éhen halni nem fogok, már tudom, hogy melyik növény ehető, és hogy melyik évszakban nem ártalmas a penész. Nyugi, csak viccelek! 

Sok mindenre, igazság szerint a koli nagyon sokféle szociális berendezkedést mutatott meg, nagyon sok ember viselkedésformáját felsorakoztatta, melyekből rengeteget lehet tanulni, pláne így végzősként. Öt éve itt vagyok, rengeteg dolgot megéltem, nagyon kevés olyan dolgot tudok mondani, ami itt lehetetlen, A gimnázium? Balassagyarmaton, véleményem szerint sajnos számottevő diákmozgató és diáktámogató erejük nincs a gimnáziumoknak. Jó lenne, ha szabadon szerveződhetne nem egy olyan diákközösség, aminek hasznát venné egy gimnazista, de hát sajnos ez nincs így; még összejöhet bármi, nem ásom el a dolgot, de vajmi kevés esélye van.

Mi volt a legcikisebb pillanatod?

A lecikisebb pillanataim közé sorolnám a három évvel ezelőtti, elnökválasztási projektem során elmondott beszédemet. Ez a bizonyos esemény március 15-én kint zajlott a Palóc ligetben, a Petőfi szobor előtt, ami egy eléggé kínos vonulata volt az elnökké válási projektemnek. Egyedül elénekelni (egy korántsem belőhető hangszínű), forradalmi ódát, na az nem piskóta. A szervezők állítása szerint azért bátor dolog volt egyedül végiggagyogni a Szózatot, még így is, hogy a termékhűség nem igazán kerekedett ki belőle. Ez volt az egyik legcikibb megmozdulásom. A többi maradjon az én titkom…

Egy lakatlan szigetre kit/mit vinnél magaddal, sorolj fel legalább 5 dolgot!

Nagyjából öt dolgot soroljak föl… elvinném mondjuk innen az italautomatát, akkor elvinnék mondjuk három tonnányi aprópénzt, a kulcsot még pluszban soroljuk ide. Akkor, mondjuk a portál videojátékból jól ismert tér-dimenzió kaput létrehozó szerkezetet, amivel békésen átugoratnék a piramisok tetejére és akár a napfelkeltét is megnézhetném. Hogy még mit vinnék magammal? Haleledelt minden mennyiségben, hogy ne legyen olyan nehéz halat fognom egy lakatlan szigeten, ugyanis igen kedvelt eledelem a halászlé. Végül, ha már szeretem a halászlevet, egy szakácskönyvet is magammal vihetnék, hogy ne nagyon legyen hiány halétkekben.

Mit nem tudsz elviselni az emberekben?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert én nagyon sok mindent el tudok viselni, nézőpont meg kedv kérdése az egész. A legáltalánosabb problémám a kétszínűség az emberekben, de véleményem szerint, talán a legnagyobb bűn az önzés. Az önzetlenség hiánya ma is formálja a világot, ezért is ilyen erkölcstelen és erénymentes.

Hogyan látod magad három év múlva?

Hogyan látom magam három év múlva? Hát jelenleg egy photoshoppolt fényképen az biztos. Nem tudom igazából elképzelni. Valahol nagyon messze vagy valahol nagyon közel, fogalmam sincs. Megyek tovább, amíg tudok és remélem, hogy semmi sem fordít vissza.

Milyen jó tanácsot vagy tanácsokat adnál társaidnak?

Attól függ, hogy milyen korosztálynak. A társaimnak, ha az a környezetemben élőket, a kollégistákat jelenti, talán csak annyit, hogy az életben mindig mosolyogjunk. Akkor is, ha fáj, és akkor is, ha tökfőzelék az ebéd. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy soha ne zárkózzon be, mindig legyen mersze kisétálni a világba, keressen olyan dolgokat, amiket szeret csinálni, amiket jól csinál, amik lekötik az energiáit, és amik őt abban a pillanatban boldoggá teszik. Legyenek személyek, tájak, helyek, állatok, ételek, és olyan eseménysorozatok, amelyekkel öröm eltölteni az időnket. Legyenek olyan falaink, amik mögül néha ki merünk lopózni, olyanok, amik nem takarják el azt, akik, és amik vagyunk.

Joomla School Templates by Joomlashack