Rizsaválogatás: Riskó Bence versei

Rizsaválogatás: Riskó Bence versei


Rizsa
Vagyok, aki vagyok

Vagyok, aki vagyok,
Magamnak szamár, sovány kórót rágva,
S az álmatlan "nagyok"
Csak ordítanak vakon a világba:
Még többet akarok!
 
S hogy én mit akarok,
Szamár a gyepen, száraz íz a szájban?
Csak legyenek vakok
Szőrszálaim közt, fogamra sárgultan
A bús gondolatok!



Rizsa
Őszi ág

Vándor madár tolla törli le az esőt,
Gyengéd szárnya elsimítja panaszom,
S megrezzenő, elsárguló levelemről
Egy halvány szakadás őrzi tavaszom.
 
Csak én vagyok egymagam, levél az ágon,
Elaraszol mellettem az őszi fagy,
Elszalad a mosoly a szűkös utakon,
Utolsó vagy első, de nyugodni hagy.



Rizsa:
Műterem, s Vadmadár

Művészsarok. Görbe tükreiben rejtett könny,
Mit kínzó kék, s zord zöld festék színez vörösre,
Hűvös merevség dermed a nagyvilágra,
Fakón vicsorog foltjára egy törött ecset.
Mint szálló végzetet karcolt, sértett ágya,
Reményem vad madara, kezem közé zárlak.
 
Ferdén reng az állvány, félben hagyva képe,
Fél háncs darabka csupán, mit széle össze tép,
Kezem belefáradt, nem lel már értelmet,
Roskadásig telt lelkem vedre, s hízik az még.
Mint szálló végzetet karcolt, sértett ágya,
Reményem vad madara, kezem közé zárlak.
 
Nem cseréli senki a megsárgult vizet,
Hízó irigysége kimarja papíromat,
Nem fordul nászdíszbe kerettartó szögem,
Kínt ígér, s elvakítja hűlt vadgalambomat.
Mint szálló végzetet karcolt, sértett ágya,
Reményem vad madara, kezem közé zárlak.



Rizsa
Nézz vissza rám
 
Ha molnár lennék, ki nem hord már zsákokat,
S nem hurcolja többé a malomköveket,
Ha ifjú kaszás lennék, szalmakalapban,
S nem koptatná pengém a gyomnövényeket,
Csak nézz vissza rám...
 
Ha vén remete leszek, barlangba bújtan,
Vagy ősz hajós a szakadt vitorlák alatt,
Ha építész létemre nem bírom többé
Felhúzni a földre a büszke falakat,
Csak nézz vissza rám...
 
Ha bányász létemre csákányom éhezik,
S fürge vadász létemre elszalad a vad,
Ha mesélő leszek, s csukva marad könyvem,
És tábornok létemre szétszéled a had,
Csak nézz vissza rám...
 
Ha piszkos szakács leszek majd cipók nélkül,
S ha nem rajzolok vásznamra alakokat,
Ha nem öntözöm kútként a száraz pusztát,
S költőként elhagyom a tollvonásokat,
Csak nézz vissza rám, s emlékezz rá, ki voltam.



Rizsa
Mintha korsó lennék...

Mintha korsó lennék a kúton hagyva,
Bámulom tükrét, vizébe mártóznék,
Villódzó káprázat lesz úrrá rajtam,
Bár mélybe burkolózik, leugranék.
 
Ha emlékeim megtörnének rajtam,
S bátorságom elnyelné a szakadék,
Köveire nézve,  vágyón szomjazva,
Bár erős vagyok, érte összetörnék.



Rizsa
Kiültem a farakásra

Kiültem a farakásra,
S elgondoltam, hogy fogom,
Átdobni e fél gallyacskát
A szomszédos kőfalon.

Fenn a cserfán hűnek érzem,
Mosolyát egy mókusnak,
Hisz a lopott bikkmakkjával
Integet fasoromnak.

Amott a párkányunk mellett
Viaskodik két veréb,
Hogy melyikük retten majd meg
Tükörképétől elébb.

Kutyám gödrében elfekve,
Szilvalevél a szemén,
Rozsdafarkú zsivány játszik
Fuvolaszót a fején.

Felettem a gerlepár is
Nekikondul néhányat,
Fagyöngy alatt turbékolnak
Dél felé, a világnak.

Persze gallyam is megunta
Pulcsimon a pihenést,
S már ujjbegyeimből szökve
Túrja a szomszéd vetést.



Rizsa
Képzetemnek
 
Emlékszem, merev tavaszi délután volt,
Könyökömet érdes párkányomra tettem,
S elgondolkodván a pitypanglázadáson,
Képed idézgetve nevettél, nevettem.
 
Belegondoltam, ahogyan kerekedő,
Félénk ajkad föléjük hajol, s fúj egyet,
Ahogy kiszökik belőle a levegő
Sercegő, gyöngy árja, melletted, mellettem.
 
S szemeid élénken enyémbe bámulnak,
Bájos mosolyoddal integetnek nekem,
S visszagörbül rá szám, szemeim virulnak,
Kár, hogy e varázst csak képzelem, Képzetem.



Rizsa
Egy hely az ágak között
 
Kikeletbe hasadó, újonc boldogság
Lett szelíden cirógatva úrrá rajtam,
Midőn csöpp cseresznyefák koronái közt,
Virágait fürkészve kincset találtam.
 
Bár lehetnék oly nagy, oly lobogó gyönyör,
Hogy virágálomba kergessem varázsod,
Hogy mi ketten, a világ szemét becsukva,
Örökké álmodjunk a cseresznyeágon.
 
Mint nektárért kuncsorgó, éhes pillangó,
Összebújó szirmaiba kínálkozom,
S rózsaszín illatok hevébe bódulva,
Mosolyába szökve hozzád kívánkozom.




Rizsa
Az utolsó alkalom

Narancsos mámorban úszó levéltenger alatt,
Hol nyúló árnyékukra törnek a vérző ágak,
Öreges rügyeket ringat a pacsirta dala,
S amott parancsol rendet a csend a némaságnak.
 
Gesztenyék gyümölcsének nyit szakadékot a por,
Árválkodó peremébe bújik a látomás,
Mint kihaló, megpihenni térő pirkadatom,
Mi vadvirágod csöpp magvának búvóhelyet ás.
 
Didereg a szomjas kocsány, jégcsapra dermedve,
Válla fáradt neszbe fagyva, várja az olvadást,
Szomjaz', mint lelkem baglyai, száraz port kergetve,
Mit vén harkályszó űzött tova, a kopogtatás.
 
Pihenni tér a nap, elfáradt, megkésett vágya,
Szertehulló lombtenger közé rejtve arcodat,
Szívem is csak felet dobban tiszta teled várva,
Hogy hű szenvedéllyé gyúrja a jégkristályokat.



Rizsa
A kék karok
 
Kürt, harsona, hangrobaj,
Váza, szála nesztelen,
Olvadva remeg a zaj,
Váza, virág, meztelen.
 
Fehér ingujj, illatok,
Piszok, sár az oldalán,
Rezgő, izgatott karok,
Kéklő, könnyű porcelán.
 
Kürt, harsona, hangrobaj,
Messzi földről dal vagyok,
Olvadva illanó zaj,
S bezárnak a kék karok.



Rizsa:
Hiba

Pokolban reggelizni, s azután
A mennyország küszöbén kérni vacsorát,
S a pokol tüzéből lopott kulccsal
Kopogtatni a mennyország szent ajtaját,
Hiba

Élted fáján túl magasra vágyva
Lehetőség ágát magad alatt vágni,
S kérge rostján szálkákat keresve,
Magadban gerendád mind mélyebbre ásni,
Hiba



Rizsa
Vándor zápor dalnoka

Táncoló fűszálak zöld rácsai között
Várok, tulipánok lábaihoz kúszva,
Hintázik felettem egy törékeny levél,
Rajta gyöngy, szálával összekarolkozva.
  
Rab vagyok, mint agg csónak ifjú zátonyon,
Matt, szürke üveg mögött ingatag szilánk;
Megpillantom, szemem hamis képe elől
Bujkál csodájában a szunnyadó világ.

Harmatvirág csillog rám, zsenge, vad gyönyör,
Szépsége izzó nektárt kerget ölembe,
S lehajló vízcseppként gördül rá illata,
Őt kémlelő, halovány képzeletemre.

S amint felé nézek, belém simul árnya,
S én bohókás, ölelem hangja lépteit,
Mint párjáért cikázó cinegemadár
Dalolnám át vele a végzet erdeit.

Párává foszló cseppem kergeti a nap,
Mint ahogy az alkony űzi a tegnapot,
S mint eltévedt köd a völgyek lombjai közt,
Tiszta égre vágyva, vak fogoly maradok.



Rizsa
Ha keresel valamit
 
Kapargasd csak marcona arcod porodba,
Ami repedezve rozsdás gőgödben hagy,
Ha hűs hó ül majd a keserű világra,
A hazug szó úgyis a szegény földbe fagy.
 
Ültess csak a légbe ezer gondolatot,
És higgy annak, amit látsz, annak, ami nagy,
De ha keresel valamit, csak azt keresd,
Mit magadban szereztél, mi te magad vagy!



Rizsa
Szűkös szoba peremén (jövőkép)

Szűkös szobám peremét zárja el a függöny
Kíváncsi, meg-megpihenő időm elől,
S csörögve visít fel, elhagyva az órám,
A félhomályban fürdő páfrányok felől.

Polcomon száz szófoszlány kuncsorog strófáért,
Kecses, meséket rejtő papírdobozban,
S tintavérű tollam csepegtet lapjára,
Asztalom ölében, a szomszéd sarokban.

Tánca közben, elpihenve ragyog be a nap,
Visszahunyorog rá a füstszagú fotel,
Kinyújtózva lesi egy szék villogását,
Míg támlájára hányva szőnyeget ölel.

A plafont méregetve hintázik csillárom,
Fényét kioltotta a hajnali hideg,
Ágyam lábát simogatja fáradt lábam,
S reggelem melegsége arcomhoz libeg.


Rizsa
Csak egy kis Képtelenség

Keresnénk kutakat kéklő könnykörettel,
Körtefák karjain keringőznénk ketten,
Kísértet kastélyban, kivirágzó kertben,
Kelekótya kedvem keresném kezedben
Korom, kit kapálok kalapomba kenten...



Rizsa
Útvesztőmben

- "Hazug megérzések igazságát kutatva, hisz
Lángoló Utca Ciripeli Azt"-


Utcalámpák dagadnak
Utcaszámra, míg megyek,
S utcaköveket számolva
Töpreng egy utcagyerek.
 
Megsárgult kabátjáról
Tovaszáll egy fürge moly,
Fényáradat árnya alatt
Vadászik egy vén bagoly.
 
S én a tévelygő bolond,
Felmászva egy lámpára,
Szomorúan, meg-meg rázva
Ráfújok a lángjára.
 
Múló szépség módjára
Elbújik, nem pislákol,
Holott mélyen, útvesztőmben
Jól bezárva ott lángol.



Rizsa
Megtört embert láttam
 
Megtört embert láttam régen térdre rogyva,
Nadrágján szakadás, zsebén gyomfolt zöldellt,
Kockás ingén kuszák voltak a vonalak,
S hívására leszakadt gombja sem felelt.
 
Hátán verejtéke hideg sebbé fagyott,
Kaparón járta be a szellő mellkasát,
Fájdalom simította arca redőit,
A föld csorgatta csak tetemére nyálát.
 
Vérző térde kibújt a vágott rés mögül,
Cseppje egy kavicságyban sírkőre talált,
Szembe sütött a nap, könnybe mart az eső,
S kialudt sóhaja már várta a halált...
De felállt!



Rizsa
Bátor fák ölén
 
Hegyekről beszélni a hegyek alatt,
Mint halnak vizet kínálni a patakban,
S a mezőn fűvel etetni a füvet
Butaság, ásítás csak az álmatlanban.
 
Hisz ahol a szemet elnyüvi a táj,
Oltva a tudatot, mint tengert a dagály,
Hol bátor fák ölén ring Erdélyország
A múlt elkúszik a fáradt kövek alá.



Rizsa
Hűvös tél után

Dús fergetegben járok, borús ég alatt,
Sárgödrökbe szúr a rőzse, s csíp a csalán,
Nem látni az utat, csak szürke víz maradt
Ott, hol majd haragod is elolvad talán.
 
Tűlevelek hegyén, a tegnap hangjain
Mára már megszáradt a kétség, béke van,
Nem látni a sebet a csipke gallyain,
Csak egy kis jeget, mi a nappal elrohan.


Rizsa
Baleset

Elfeledett vadnyugati tájba ágyazódott tengerpartmentes
körkorkép a nap alatt fekvő állapotok és a természet
találkozásának összegzésében (1/3-ad verstrilógia)

...


Mondattalan elmélkedem,
Bámulom a kék eget,
S egy galamb száll el szótlanul
Napozó fejem felett.

S mondatok közt, elagyalva,
Szemem közé szorulva,
Ajándékát, jó szándékát
Rajtam hagyta a csalfa.
S itt ücsörgök, leszarva...

Joomla School Templates by Joomlashack