Rendezvények

Végzős diákok búcsúztatása képekben

A többi képért kattints a képre!

Végzősök búcsúztatása

 

Nemzeti Ünnepünk: Március 15.

Hagyományainkhoz híven idén is, mint minden tanévben megemlékeztünk az 1848-as forradalom és szabadságharcról, Petőfi Sándor és a márciusi ifjak szerepéről, akik a saját szabadságukért harcoltak. Az ünnepség - hagyományosan - a 9.d. és a Diákönkormányzat műsorából állt össze, mégis volt benne valami rendhagyó, a helyszíne. Szakítva a hagyományokkal a kollégium bejáratában került megrendezésre. Az ünneplő diákok és tanárok a Himnusz eléneklése után meghallgatták Urbán Evelin ünnepi beszédét, majd a 9. évfolyam műsora következett, melyben prózát majd, Petőfi Sándor Nemzeti dalát hallhattuk. Bródy János Ha én rózsa volnék című számát Sikora Klaudia énekelte el, Oláh Ferenc gitáron kísérte. Végezetül a Szózat zárta az ünnepséget. Köszönjük a 9. d. osztály színvonalas műsorát!

 

 

Karácsony a kollégiumban

Nagy volt a sürgés-forgás a kollégiumban december 20.-án. Nem azért, mert diákjaink a szünet előtti utolsó tanítási napra készültek, hanem a hagyományosnak mondható Karácsonyi Ünnepségre. Átrendeződött a kollégium aulája, klubja és ebédlője is. Ezek lettek az ünnepi vacsora színhelyei. A kilencedikesek nagy szorgalommal futották át utoljára a műsor szövegét. Öt órakkor kezdetét vette az ünnepi műsor a Vármegyeházán. Eljött a koli apraja-nagyja, diákok, dolgozók, tanárok egyaránt, mindannyian ünnepi díszbe öltözve.

Bővebben...

Memori Band

Az Úr 2012. évének december 11-én fél négykor elindultunk a Szalézi Templomba.

A 35. Adventi Kórustalálkozón elsőként a Balassi Bálint Gimnázium kórusának dalai töltötték meg a termet. Majd a Mikszáth Kálmán Szakközépiskola „Dallamos” együttese következett. Aztán a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola kórusának hangjai csendültek fel. Nem sokkal később a Szent Györgyi Albert Gimnázium kórusa következett.

Bővebben...

Karácsonyi Ünnepség

Hagyományainkhoz híven 2012. december 20-án  17:00 órakor családias körülmények között megrendezzük Karácsonyi Ünnepségünket, melyre minden diákunkat, dolgozónkat, pedagógusainkat és az osztályfőnököket is szeretettel várunk. A rendezvény a Megyeházán veszi kezdetét a diákok ünnepi műsorával. Majd az est zárásaként a kollégiumban elfogyasztjuk ünnepi vacsoránkat.

Intézményünk minden diákjának és dolgozójának Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!

"Tervezz Ökotanyát!" környezetvédelmi verseny

Október 12.-13.-án került megrendezésre a Tervezz Ökotanyát Környezetvédelmi verseny, melyet a Balassi Bálint Gimnáziummal együtt szerveztünk. Számunkra nagy jelentőséggel bír a környezet védelme, ezért a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretei között is helyet kap a környezettudatos életmód formálása, valamint ugyanezen okból került sor erre a versenyre is. 

Az első fordulóban egy Ökotanya tervezeti prezentációját kellett elkészíteni a pályázó diákoknak.

A verseny második fordulójában 12 csapat vett részt. A vetélkedő a legjobb prezentációk bemutatásával illetve az ökotanyák modelljének kiállításával kezdődött. Számos fantasztikusan megtervezett és kivitelezett makett töltötte meg aulánkat.

Bővebben...

Joomla School Templates by Joomlashack