Végzős vacsora

2022. április 28-án megrendezésre került a Madách Imre Kollégiumban a 12.c kollégiumi ballagása, vacsorája. A 11. évfolyam egy rövid műsorral kedveskedett a végzős osztálynak, miután a diákok levonultak a szilencium termükből. Több szép verset hallhattunk, majd Dukony Vivien elmondta búcsúbeszédét, amit minden végzős tanuló megkönnyezett. Ezután a 12. évfolyam egyik diákja
búcsúzott a kollégiumi dolgozóktól, diákoktól. A műsor végén a diákok megajándékozták a kollégium igazgatóját és az igazgatóhelyettest is. A vacsora előtt az osztály nevelőtanára mondta el köszöntő beszédét és adta át az elismerő ajándékokat/díjakat a diákjainak. Mindezek után a diákok és a tanárok közösen megnézték a végős diákok emlékfilmjét, ami az eddigi élményekből, emlékekből lett összeállítva. Az igazgató úr rövid köszöntése után a ballagtató osztály felszolgálta a vacsorát és az italokat. Mindenki meg volt elégedve a felszolgálással és a finom ételekkel is. A ünnepség végén az igazgató úr és a nevelőtanár mindenkinek emlék ajándékot osztott, hogy tovább kisérje őket a
továbbiakban és örökké emlékezzenek szeretett kollégiumukra. Egy ballagás minden diák életében fontos, nem csak egy iskolában, de egy olyan helyről is ahol évekig éltek együtt. Ez idén sem volt másképp, ugyanis a kollégiumi ballagás nem csak megható volt, de egy örök emlék is minden diák számára.

Varga Vivien
12.c