Kollégiumunk 1959-ben vette föl Madách nevét. Nem véletlen, hogy egy irodalmi kiválóság lett a névadó, hiszen városunkhoz sok ilyen ember kötődik. Olyan nagy szellemek működtek vagy éltek itt életük egy szakaszában, mint Madách, Mikszáth, Komjáthy, Szabó Lőrinc, Jobbágy Károly, hogy csak a legnagyobbakat említsük.
Az 1823-as év egyszerre két géniuszt is adott irodalmunknak. Köztudott, hogy Madách Imre is, Petőfi Sándor is 1823-ban, sőt az évnek ugyanabban a hónapjában, januárban született. Madách Imrét tehát első ízben a csillagkonstelláció állította Petőfi mellé, másodszor Arany János, a korszak – Madách és Petőfi mellett – harmadik lángelméje, aki 1861-ben, Az ember tragédiája tüzetes áttanulmányozása után azt írta Tompa Mihálynak, hogy Madách az „Első tehetség Petőfi óta, ki önálló irányt mutat“.
De hogy mi is kötötte irodalmunk e géniuszát szülőföldünkhöz, Nógrád megyéhez? A Madách család a XIII. századig tudta visszavezetni őseit, rokonságban álltak a költő Rimay Jánossal és a törökverő szigetvári hőssel, Zrínyi Miklóssal. Nemzetségi szobát tartott fenn a család a balassagyarmati vármegyeházán. Az emeleti 31-es szoba 700 forintért került a Madáchok birtokába.1430 óta a családé a közeli Sztregova falu. Innen ered az úgynevezett sztregovai-ág, a költő felmenői, kiknek több tagja Nógrád vármegye szolgálatában állt, de volt köztük törökverő hős, kuruc főtiszt és költő (Madách Gáspár) is.
Madách Imre 1841 októberében és novemberében tette le ügyvédi vizsgáját a Pesti Egyetemen. A kötelező egyéves joggyakorlatot Balassagyarmaton Sréter János alispánnál, majd annak halála után Fráter Pál oldalán töltötte le. 1842. január 16-ától tiszteletbeli aljegyzőként dolgozott a városban, 1843. január 9-én iktatták be a Nógrád megyei ügyvédek sorába, majd 1844. január 8-án táblabíró lett. 1846. július 15-én főbiztosnak választották közfelkiáltással. 1847 elején Szontagh Pállal együtt tagja lett a gróf Teleki László által vezetett Ellenzéki Körnek. A szabadságharc leverését követően a költő Csesztvén bújtatta Gracza Antal és Záhony István felvidéki felkelőket. 1852-ben a halálra ítélt Rákóczy Jánost, Kossuth titkárát alkalmazta Parócán, mint erdőkerülőt.
Szabadságharcos rejtegetése címén Madách Imrét 1852 augusztusában emiatt elfogták. A rabság hónapjait és válását követően 1859-60-ban megszületett a nagy mű: Az ember tragédiája. Csörföly Imre ügyvéd lakott abban a Bercsényi utcai, gyarmati házban, ahol Madách is többször megfordult, s Palágyi Menyhértnek, a költő hivatott életrajzírójának visszaemlékezése szerint 1858 körül, a ma már táblával megjelölt épületben vetette fel először Madách, vajon drámai műbe foglalható-e az emberiség történelme. 1861. júliusában magával vitte a fővárosba nagy művét is, hogy kikérje róla Arany János véleményét. A Tragédia kivetített belső lelki drámájában Madách, személyes élettapasztalatának és könyvtárnyi tudásának birtokában az emberi lét értelmét járta körül az emberi történelem egészében, a szabadsághoz és a nemzeti függetlenséghez elszántan ragaszkodva.
De milyen kérdéseket vet fel ma az „örökifjú” Tragédia? Ismét a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavát tűzhetjük a zászlónkra, melyet olyan csalárdul átvarrtak, főleg itt Közép-Európában, a gyűlölet, megalázás, és kiszolgáltatottság jelszavára a nemzeti nacionalizmusok jegyében. Nyelvtörvényeket alkotnak a többségi nemzet védelmében, embereket aláznak meg nemzeti hovatartozásuk miatt. A modernkori falanszterben, az egységesült Európában a csoportérdekek, a piac, a termelési mutatók hálójában vergődnek a társadalmak, gazdasági válság, pénzügyi kiszolgáltatottság, lepusztuló környezet és életnívó: az új eszmék eredményei. A család, mint a társadalom alapsejtje, felbomlóban van. Ami összeköti őket, az a mobiltelefon, az internet és a skype, falanszteri álltalány díjszabás alapján. Pedig még felhallatszik a távolból Ádám egyre halkuló szava: ,,Mi ország ez, mi nép, melyhez jövénk? Egyet bánok csak: a haza fogalmát. Megállott volna az tán, úgy hiszem, ez új rend közt is”. Elmondhatjuk: az ember legnagyobb tragédiája ma maga az ember, aki ”a nyolcadik napon, végignéz azon, amit Isten teremtett, és elpusztítá azt.” Madách Imre százötven éves gondolatai ma időszerűbbek, mint bármikor.
Viseljük hát büszkén a nagy mű írójának nevét, aki ezer szállal kötődött városunkhoz és környékéhez, ahonnan kollégistáink is jöttek.