Szlovéniában jártunk

2025. május 5-8-ig tanulmányi kiránduláson vettünk részt 43 fő AJTP-s diákkal Szlovéniában. Hétfőn
hajnalban nagy izgalmak közepette vártuk a kollégium előtt, hogy megérkezzen a buszunk és útnak
induljunk az ismeretlenbe. Folyamatos utazás és rövid pihenők után megérkeztünk első
állomáshelyünkre Mariborba. A második legnagyobb szlovén városban tett sétánk során megnéztük a
belváros főterét, a Ferences templomot és a Dráva folyón található Öreg-hidat. A közelben található
a világ legrégebbi ma is termő szőlőtőkéje. Az Öreg szőlőnek keresztelt szőlőtőke méreteit tekintve,
mondhatni gigantikus, ugyanis törzsének átmérője 25 cm, hajtásai elérik a 15 métert is. Ha jó a
termés, 50 kg szőlőt is le lehet róla szüretelni. 2012-ben Tihanyba és Keszthelyre is oltvány került
belőle, hogy ez a fajta még sokáig fent maradhasson.
Utunkat folytatva Skofja-Loka volt a következő megállónk. Szlovénia egyik legrégebbi és legszebb
állapotban megőrzött települése ez az elbűvölő középkori kisváros. Házainak színes homlokzata miatt
„tarka Loka” néven is becézik. Érkezésünkkor az időjárás nagyon nem volt hozzánk kegyes, mivel
hatalmas eső várt bennünket. Dacolva az „özönvízzel” hősiesen vállalta a csoport, hogy megnézi ezt a
csodás települést és egy bő másfél óra után bőrig ázva szálltunk fel a buszra és indultunk Ljubljanába.
Vacsorára érkeztünk meg a fővárosban található Hostel Celica épületéhez, mely szálláshelyünk volt az
ott tartózkodásunk idejére. A Celica, amely több mint 100 évig katonai börtönként szolgált, ma egy
modern és élénk hostel, igen erős művészi beütéssel és fiatalos lendülettel. Fő vonzereje a
börtöncellák, amelyeket ma egyedülálló módon művészi szobákká alakítottak át. A diákok és mi is
nagy érdeklődéssel foglaltuk el saját „cellánkat”, és bár fáradtan, de örömmel fogyasztottuk el a
bőséges és igen finom vacsoránkat.
A keddi programunk Szlovénia fiatal, energikus városának, Ljubljanának a felfedezése volt. Az égiek
továbbra sem voltak velünk, hiszen egész nap esett az eső, de a Ljubljanica folyó partján fekvő festői
szépségű város kárpótolt mindenért. Sárkány-híd, Mészárosok- hídja, Breg rakpart, Szent Miklós-
székesegyház, Robba-szökőkút és a Városháza volt a fő útvonalunk. Természetesen a hegytetőn álló
Vár sem maradhatott ki az utunk során. A tanulók érdeklődve figyelték a város szinte minden
négyzetméterét. Hangulatos éttermek, kávézók teltek meg turistákkal és helyiekkel a déli órákra.
Következett a nap fénypontja, a szabadidő. Diákjaink vásárolhattak, ebédelhettek és kicsit önállóan
is sétálhattak a városban.
Szerdán a svédasztalos reggeli után a Bledi-tóhoz utaztunk. Talán ez volt a kirándulásunk legjobban
várt úticélja. Jó hangulatban és frissen, fiatalosan indultunk neki az egész napnak. Méltán az ország
leghíresebb tava, amely egy festői kis szigeten található, ahol egy középkori kastély áll. A tó kék vize,
a hegyekkel körülvett táj és a kastély romantikus látványt nyújtott. A Bledi-szigetre egy különleges
helyi bárkával, a pletnával jutottunk át. Hatalmas élmény volt mindannyiunknak az a 10-15 perces út,
amit a tavon tölthettünk az evezővel hajtott „bárkában”. Egy kis szabadidő és ebéd után már
robogtunk is tovább a vadregényes Bohinji-tó partjára, Ribcev Laz-ba. Azt gondolom ez tényleg egy
bakancslistás hely, amit egyszer az életben biztosan látni kell! A diákok rengeteg fotót készítettek a
hegyek közt fekvő tóról és környékéről. Az esti órákban érkeztünk vissza szálláhelyünkre, ahol ismét
egy ízletes vacsora várt bennünket.
Gyorsan elérkezett a hazautazásunk napja, de erre is terveztünk programot. Reggeli után
összepakolás és a búcsú következett szállásadóinktól. Kora délelőtt már a híres zarándokhelyen
Ptujska Gorában sétálgattunk. A falu zarándoktemploma, a benne található Irgalmas Szűzanya
szobrával a szlovén gótikus építészet egyik csúcsa. Innen Ptuj felé folytattuk utunkat. Megérkezésünk
után a belváros következett, várostorony, óváros, a gótikus Szent György-templom és a város fölé

magasodó Ptuj várát is megcsodálhattuk. Egy gyors ebédet követően indultunk haza
Balassagyarmatra.
Fantasztikus élményekkel gazdagodtuk a pár nap során és a jókedv, a kitartás, az egymáshoz és az
időjáráshoz való alkalmazkodás még jobban összekovácsolta a tanulóinkat és természetesen minket
is.

Balassagyarmat, 2025.05.15.

Jele Dávid
nevelőtanár