Hivatalos közlemény
Intézményünk közössége nevében ezúton fejezzük ki őszinte sajnálatunkat az egyik kilencedikes tanulónkat ért baleset miatt. Ezúton is mielőbbi jobbulást kívánunk számára, bízva teljes felépülésében.
Egy balassagyarmati ellenzéki képviselő csúsztatásokat, hergelő célú állításokat fogalmazott meg közösségi médiafelületen megjelent posztjában a sajnálatos baleset kapcsán, emiatt úgy érezzük, hogy reagálnunk kell, tiszta vizet öntve a pohárba.
Szeretnénk tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy a tanuló nem került elbocsátásra az intézményből, tanulói jogviszonya mai napig fennáll. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a kollégiumot a tanuló az adott napon délután, a szülő előzetes tudtával és beleegyezésével hagyta el. Intézményünk számára továbbra is kiemelten fontos a tanulók testi és lelki biztonsága, valamint a felelős és átlátható tájékoztatás.